Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Hozzuk egyensúlyba testsúlyunkat a Maharishi Ájurvéda segítségével

A kiegyensúlyozott testsúlyeloszlás automatikus eredménye a jó egészségnek, mely természetes születési előjogunk.” - üzeni Dr. Donn Brennan, a Maharishi Ájurvéda szakavatott orvosa.

 Álláspontja szerint kitűzött célunk valójában a test és lélek egyensúlya kellene legyen, mely velünk született belső intelligenciánk révén az élet teljességében fejeződik ki.

A kiegyensúlyozott testsúlyeloszlás automatikus eredménye a jó egészségnek, mely természetes születési előjogunk.” - üzeni Dr. Donn Brennan, a Maharishi Ájurvéda szakavatott orvosa.

 Álláspontja szerint kitűzött célunk valójában a test és lélek egyensúlya kellene legyen, mely velünk született belső intelligenciánk révén az élet teljességében fejeződik ki.

 „Az első dolog, amit tehetünk, hogy eldobjuk a mérleget!” - jegyezte meg Dr. Brennan rámutatva, hogy a Maharishi Ájurvéda olyan megoldásokat kínál, melyek egyaránt természetesek és könnyedek. „Ez nem arról szól, hogy a kilogrammokat számolgassuk;” - mondja - „hanem arról, hogy elérjük a jólét állapotát, és a kilogrammok fontok vigyázni fognak magukra.”

 Ájurvédikus szempontból az étel feldolgozása kapcsán különféle diszharmónikus állapotok alakulhatnak ki az emésztés folyamatának szakaszaitól függően: az étel lenyelése, emésztés, anyagcsere folyamatok, szükségtelen anyagok távozása.

 Az egyensúlytalanságok kiigazítására ezeken a területeken van szükség: Fel kell elevenítenünk a kapcsolatot az élet forrásával, a tiszta tudattal létünk minden szintjén: az egó, az érzések világa, értelem, elme, test és kapcsolat a környezettel.

 Egy analógia útján Dr. Brennan rámutat arra, hogy az idegrendszer olyan mint egy számítógép hardvere, benne egy biokémiai szoftver, amely magában foglalja a hormonokat, s a neurotranszmittereket, a test teljes lenyomatát. A program összehangolását segítik a rendelkezésre álló gondolatok és érzések. Ezen túlmenően ez az a program, amelytől minden más függ. „Az egészség a legtermészetesebb állapot, mellyel együtt a kiegyensúlyozott testtömeg is automatikusan jelentkezik.” - mondja Dr. Donn Brennan.

 Az Ájurvéda a testet nem a gondolatok eredményének, hanem sokkal inkább szellemi „entitásként”, a belső csend valóságában megnyilvánuló tudatosságának tekinti, melynek eredményeképpen létrejön a teljes fiziológia, a testrészek, a karok, sőt a lélek is.

 „Amennyiben valaki anélkül kívánja elérni a tökéletes testsúlyt, hogy figyelmet fordítana a legmagasztosabb szempontra, és harca lendül a természettel, az sosem fog valójában sikerrel járni.” - mondja Dr. Brennan.

 Az első számú stratégia az, hogy őrizzük meg a tudat tisztaságát és rendszeresen végezzük a Transzcendentális Meditáció gyakorlatát. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy számos előnnyel bír a tömeg normalizálása érdekében, és jobb érzelmi egyensúlyba helyezi az egyént, ami által az jobban képes ellenállni a stressznek is. Utóbbihoz hozzájárul a kiegyensúlyozottabb inzulin- és koleszterin termelődés – mindkét tényező rendkívül fontos szereppel bír a súlygyarapodásban.

 Ha valaki stressz hatása alá kerül, az adrenalin termelés emelkedik a testében, mely megnöveli az éhségérzetet és a vércukorszintet. Ezáltal több inzulin választódik ki, ami által cukor jut a sejtekbe, ahol zsírrá alakul. Transzcendentális Meditáció csökkenti a stressz és adrenalin szintet és ezért felbecsülhetetlen értékű a stressz kezelése tekintetében, és mint látjuk ennek a testtömegre is komoly hatásai vannak.

 A rendszeres meditáció segít abban, hogy jobban megismerjük belső énünket. Ezáltal egyre inkább tudatában leszünk testünk szükségleteinek oly módon, hogy támogassuk a jó emésztést, és képesek legyünk megtenni a megfelelő étrendi változtatásokat is.

 A világ legjobb ételei sem a „legjobbak” számunkra, ha nem vagyunk képesek azokat megfelelően megemészteni - árulja el Dr. Brennan. Mint mondja, az ájurvéda számos olyan tanáccsal szolgál, amelyeket követve fokozhatjuk az emésztést. Még az egyszerű útmutatásokat is könnyű szem elől téveszteni a mai rohanó világunkban, és ezért tapasztaljuk gyakran, hogy például nem nyugodtan hanem útközben étkezünk, mely rendkívül ártalmas.

 Az étel maga a természet intelligenciája – ezért nem szerencsés, ha nem szentelünk teljes figyelmet az evés folyamatára, és az intelligencia szervezetünkbe történő bevonására. Az olyan étel hatására, mely táplál minket, Ojas keletkezik. Az Ojas az emésztés legkiválóbb minőségű terméke, alapvető eleme a tökéletes egészségnek, ez adja az immunitást, az erőt, vitalitást, a könnyedséget és az örömöt.

 Fontos a személyre szabott megközelítés is. Az Ájurvéda a testtömeggel kapcsolatos problémák szempontjából is megkülönbözteti a három dósa – Vata, Pitta, Kapha – egyensúlytalanságára vezethető helyzeteket.

 Mindannyian e három dósa különböző „kombinációja” vagyunk. E három minőség törekszik arra, hogy tökéletes egyensúlyban legyen jelen fiziológiánkban. Ezáltal áll össze a Prakritink, mely saját, egyéni természetünk.

 Mivel a Vata dósához a könnyedség és a mozgás társul; nem meglepő, hogy az ilyen fajta egyensúlytalansághoz leggyakrabban soványságot társítanak. De ez a dósa is összekapcsolható a túlzott súlygyarapodással, hiszen a szorongásra és túlzott aktivitásra hajlamos Váta - amikor kibillen egyensúlyából - könnyen átcsaphat túlzott evésbe annak érdekében, hogy stabilabb legyen.

Mindkét esetben az a követendő stratégia, hogy kiegyensúlyozzuk a Vátát; például megfelelő pihenéssel, következetes rutinnal, és a Transzcendentális Meditáció gyakorlása is különösen hasznos lehet a számukra.

 Amennyiben az egyén erős emésztéssel bír, jó étvágya van az túlnyomórészt a Pitta dósa dominanciára utal, bár ez a típus is hajlamos a hízásra, amennyiben túlevés jelentkezik. Amennyiben a testben nehézkesség van jelen, és egyensúlytalanság jelentkezik, akkor főleg Kapha túlsúllyal van dolgunk. Utóbbi esetben a Kapha dósát kell rendezni a szervezetben.

 Másrészt néhány embernél megfigyelhető, hogy túl sok a tüzes Pitta elem a szervezetében, így emésztő tüze olyannyira felerősödik, hogy az képes a test saját szöveteit is felemészteni. Ilyen esetben az egyén súlyt veszít a bőséges étkezés ellenére is. A tanács ilyen esetben az, hogy kövesse a hűtő, Pitta dósát megnyugtató étrendet és napi rutint.

 Az esetek túlnyomó részében a súlyfelesleg kialakulásának hátterében a Kapha dósa kibillent egyensúlya áll. A Kapha adja a szervezet szilárdságát, a kohéziót; amennyiben azonban megbomlik ez a stabil harmónia, nehézkesség, lassúság, olajos bőrérzet és súlygyarapodás jelentkezik.

 Sok, könnyen megvalósítható megoldás létezik, – napi és szezonális rutinok, táplálkozási stratégiák – melyek nem csupán a fogyást segítik elő, hanem növelik a jólétet is.

 Dr. Brennan megjegyzi, hogy látott olyan embereket, akiknek olyan egyszerű rutin megtartása révén sikerült fogyniuk, hogy például a főétkezést délben tartották.

 Dr. Brennan az ún. érzelmi alapú evéssel kapcsolatban is kifejtette álláspontját. Amikor a dósák kiegyensúlyozottak, és Ojas áramlik a szervezetben, akkor természetes vágyak alakulnak ki az adott helyzetben éppen megfelelő típusú élelmiszerek iránt. Ennek az ellenkezője az igaz, amennyiben nem vagyunk egyensúlyban. A megfelelő ájurvédikus rutin, amely magában foglalja a Transzcendentális Meditáció gyakorlását, a korai lefekvést és a korai ébredést, segít megőrizni a természetes biológiai ritmust, és ezáltal növeli a jólétet és az elégedettséget, valamint kevésbé leszünk hajlamosak az ún. érzelmi alapú evésre.

Hogy csökkentsük az ételek utáni sóvárgást, Dr. Brennan ajánlja, hogy ételeinkben legyen jelen mind a hat íz (édes, savanyú, sós, keserű, csípős, fanyar).  Egyszerű tanácsa továbbá, hogy ülve fogyasszuk el ételeinket, alaposan rágjuk meg azt, serkentve ezáltal is az emésztést, így elégedettséget érezhetünk az étkezés végeztével.

 Az étkezések között elfogyasztott langyos, citromos víz fogyasztása mézzel képes megszüntetni az ételek utáni sóvárgást, és ezáltal nagyon harmonizáló hatással van a Kapha dósára is. Hasonló a Meda tea hatása is.

 A szervezet méreganyagoktól való megtisztulása hozzájárul a jó közérzethez. A toxinok nem csupán káros hatást gyakorolnak a közérzetünkre, de blokkolják a test mikrocsatornáit is, megakadályozva ezzel a fogyást.

 Dr. Brennan emiatt is hangsúlyozza, hogy a érdemes bevetnünk különféle méregtelenítő eljárásokat az étkezések között,  például fogyasszunk gyümölcsöket, leveseket legalább egy napon egy héten belül. Érdemes fogyasztani a Maharishi Ájurvéda növényi készítményeit, mint például a rózsa szirmot is tartalmazó Triphala formulát, melyet célszerű kombinálni a Trikatu készítménnyel. Ez a fűszerkombináció növeli a tápanyagok hasznosulását, olyan módon, hogy gyorsítja gyomor-bél traktusban történő felszívódást.

 A legteljeskörűbb méregtelenítő eljárás a Maharishi Panchakarma, melyről megállapították, hogy felére csökkenti a méreganyagok szintjét a szervezetben. Fontos készítmények a Detox tabletta (MA 1010). A Triphala összetevőin túl Guggult is tartalmaz a Triphala plusz Guggul tabletta (MA 344).

 A prána erősítése is rendkívül fontos az emésztés szempontjából. A Maharishi Ájurvéda mindehhez természetes módszereket kínál, melyek által a szervezet több vitalitást – pránát – lesz képes kivonni az élelmiszerekből. Ha „pránánk” erős, élvezzük az életet, a jól-lét állapotában vagyunk, mely segít bennünket, hogy bölcs döntéseket hozzunk a táplálkozás tekintetében is. Ezt a pozitív hatást tovább lehet erősíteni egy jól megtervezett, egészséges életmóddal is. Prána nem csak élelmiszerek útján szerezhető, hanem a levegőből is nyerhető, amennyiben könnyed védikus légzőgyakorlatokat végzünk (Pránajáma). Továbbá a védikus szövegek tanításai szerint „pránát” lehet kivonni az öt elemből – tér, levegő, tűz, víz, föld. Dr. Brennan arra inspirál bennünket, hogy frissítsük fel kapcsolatunkat a természettel, töltsünk minél több időt ilyen környezetben.

 Az öt elem, valamint érzelmeink analógiái a hegyek és a dombok (éter); a légzés, friss levegő (levegő), mérsékelt napfény (tűz), úszás, vitorlázás a tengeren vagy tavakon (víz), talaj, termőföld közelsége (föld) – mind, mind természetes és élvezetes módjai annak, hogy erősítsük a „pránát”, és minden tekintetben kiegyensúlyozzuk az életünket.

Tartalomhoz tartozó címkék: Életmód