Több energia, jó alvás az ájurvéda segítségével = több siker!
Nagy az elvárás, hogy az ember képes legyen minél többféle feladat elvégzésére, függetlenül attól, hogy az illető férfi vagy nő.
Dolgozhatsz akár teljes munkaidőben is, majd hazaérve, mint szülő kell ugyanúgy helyt állnod. Lehetsz „szingli” is, ebben az esetben is sokrétű tennivalókkal kell szembesülnöd nap, mint nap. Másokért felelős beosztásban dolgozhatsz és eközben még a saját ügyeidet is tökéletes hatékonysággal kell menedzselni. Háztartásbeli anyaként is –szülőként- el kell látni a gyerekeket és közben még a házat is „egyben kell tartani”.
Annak érdekében, hogy formában legyél, fenn kell tartanod az energiaszintedet és vitalitásodat, hogy életutad, saját „játékod” csúcsán „játékosként” megmaradhass. Nehéz fenntartani másfelől a megfelelő energiaszintet és vitalitást a mai világban, a mostanság tapasztalható tényezők mellett. Jellemzőek a hosszú munkanapok, a jelentős alváshiány, kapcsolati problémák megléte. Életünk során gyakran fordul elő kisgyermekekkel való foglalkozás, illetve beteg hozzátartozók ellátásának szükségessége. Életvitelünkre jellemző a szegényes étrend, magas cukor-, kávé- és zsíros ételfogyasztás, a nem elégséges testmozgás, energiaitalok, kávézás, alkoholfogyasztás stb., melyek átmenetileg feldobhatják az embert, de aztán gyorsan egy még alacsonyabb szintre visznek.
Nagy az elvárás, hogy az ember képes legyen minél többféle feladat elvégzésére, függetlenül attól, hogy az illető férfi vagy nő.
Dolgozhatsz akár teljes munkaidőben is, majd hazaérve, mint szülő kell ugyanúgy helyt állnod. Lehetsz „szingli” is, ebben az esetben is sokrétű tennivalókkal kell szembesülnöd nap, mint nap. Másokért felelős beosztásban dolgozhatsz és eközben még a saját ügyeidet is tökéletes hatékonysággal kell menedzselni. Háztartásbeli anyaként is –szülőként- el kell látni a gyerekeket és közben még a házat is „egyben kell tartani”.
Annak érdekében, hogy formában legyél, fenn kell tartanod az energiaszintedet és vitalitásodat, hogy életutad, saját „játékod” csúcsán „játékosként” megmaradhass. Nehéz fenntartani másfelől a megfelelő energiaszintet és vitalitást a mai világban, a mostanság tapasztalható tényezők mellett. Jellemzőek a hosszú munkanapok, a jelentős alváshiány, kapcsolati problémák megléte. Életünk során gyakran fordul elő kisgyermekekkel való foglalkozás, illetve beteg hozzátartozók ellátásának szükségessége. Életvitelünkre jellemző a szegényes étrend, magas cukor-, kávé- és zsíros ételfogyasztás, a nem elégséges testmozgás, energiaitalok, kávézás, alkoholfogyasztás stb., melyek átmenetileg feldobhatják az embert, de aztán gyorsan egy még alacsonyabb szintre visznek.
Mi a titok a több energiához?
Az Ájurvéda szerint életmódbeli változtatásokkal lehet elérni a legtartósabb eredményeket egy ember energiaszintjében, vitalitásában. Egyszerűbb, mint gondolnánk. A titok abban rejlik, hogy a mindennapi fizikai és mentális erőforrásainkat érintő odafigyelésünk, öngondoskodásunk és ezzel kapcsolatos döntéseink napi rutin részévé váljanak. Így az energiaszint és a vitalitás biztosítása automatikussá, természetessé és könnyeddé válik.
Fontos útmutató a napirendhez
- Keljünk a nappal és legyünk aktívak. Igyunk egy pohár friss langyos limonádét mézzel, hogy felébresszük az ízlelőbimbóinkat és hogy legyen energiánk egy reggeli sétára vagy jóga gyakorlatra. (10-40 perc)
- Vegyünk be Amrit Kalash-t (MA4 és MA5), hogy természetes módon felépüljenek energiáink és hogy hatékony antioxidáns támogatást kapjunk, már a reggeli órákban.
- Kezdjük a napot reggelivel és szánjunk időt a napirendben ebédre és egy korai, 6 és 7 óra közé eső esti étkezésre is.
- Vegyünk be 2 db Triphala tablettát az esti étkezés előtt, hogy védelmet nyújtson az esti gyenge emésztésből fakadó testünkben felhalmozódó szennyeződések ellen. Rendszertelen széklet esetén, vegyünk még be lefekvéskor is 2 db Triphala tablettát. További speciális tüneteknél kérjük Maharishi ájurvédikus tanácsadó segítségét.
- Ütemezzünk be minden nap relaxációt és pihentető tevékenységeket, mint például meditációt. Különösen javasoljuk a Transzcendentális Meditáció gyakorlását. Alakítsunk ki egy fix időpontot ennek is, hogy napi rutinná váljon. A tevékenység, a pihenés és a mély relaxáció rendszeres kombinálása hatékonyan feltölt és az alapja a fenntartható egészségnek és a kiegyensúlyozott, örömteli életnek.
- Élvezzük az életet és tudatosan építsünk szerető és támogató kapcsolatokat, melyek energiával töltenek fel nap, mint nap.
- Legyen minden nap valami, amit alig várunk, amikor felébredünk
- Csináljunk valamit, ami felvillanyoz bennünket és használjuk ki minden képességünket minden nap
- Szánjunk időt az érzelmileg fontos kapcsolatainkra, tápláljuk őket és hagyjuk, hogy azok is tápláljanak
- Tartsuk fenn napi kapcsolatainkat egy olyan tanácsadóval vagy kollegával, akivel az érdeklődési körünk és szenvedélyeink megegyeznek
- Másfél – 2 óránkét adjunk magunknak 3-5 percet a feltöltődésre
- Feküdjünk le fél 10 és 10 között minden esetben, hogy reggel frissen, éberen ébredjünk 5.30 és 6 óra között. Ha ez valószerűtlennek tűnik számunkra, ne aggódjunk, megvalósítható és teljesen természetes lesz a fiziológiánknak, hogy este 10-kor már alszunk. Ha alvás problémáink vannak, megfelelő módon kezeljük azokat.
Mi a titok a jobb alváshoz?
Az alvás természetes módja annak, hogy testünk normális viselkedését helyreállítsuk, egyben a stresszektől megszabaduljunk. Egy igazi jó éjszakai alvás magabiztos ébredést eredményez számunkra: feltöltve, megfiatalodva érezzük magunkat és életerősek és energikusak leszünk.
Ahogy szervezetünk öregszik, úgy egyre nehezebben érhető el a megfelelő minőségű alvás. Mint ahogy a mérgek felhalmozódnak szervezetünkben, úgy a stressz is felhalmozódhat.
A mélyebb, jobb minőségű alvás a Nyugodt alvás tablettája – bázis készítmény (MA1778) segítségével érhető el. E készítmény 17 gondosan kiválasztott, az ájurvédában ősi idők óta alvási problémákra használt gyógynövényt tartalmaz, köztük Rózsaszirmot, Indiai Valerianát, Ashwagandhát, Guduchit (Tinospora cordifolia), Shankhpushpit (Convolvulus pluricaulis). Az Indiai Valeriana természetes növényi hatóanyagai kellemesen megnyugtatóak és alvást segítő hatásúak, melyet az ájurvéda évezredek óta használ erre a célra. Az Aswagandha segíti a szervezetet a stresszel szembeni ellenállásban, valamint harmonikus egyensúlyban tartja az elmét és az érzelmeket. A rózsaszirom hűtő hatású egész szervezetünkre (erősíti a szomát, mely a hűtő hatású hold eleme). A Guduchi erős öregedés-gátló gyógynövény, mely táplálja, tisztítja a testet. A Shankhpushpi ismert elme-harmonizáló gyógynövény. A gyógynövények e tablettában rendkívül precíz arányban, az ősi ájurvédikus recepteknek és előírásoknak megfelelően lettek összeállítva. Ennek eredményeképpen az alkotó részek egymást erősítő hatással rendelkeznek, így a teljes tabletta egyensúlyozó, testet és érzelmeket lecsendesítő hatása erősödik.
A Nyugodt alvás tablettája – bázis készítmény (MA1778) –t célszerű kombinálni a dósa (Váta, Pitta, Kapha) specikus alvást segítő tablettával, attól függően, hogy alvási zavarunk Váta, Pitta vagy inkább Kapha típusú, azért hogy a leghatékonyabb eredményt elérjük alvásunk javítása érdekében.
Mi a kapcsolat a dósák és az alvás között? A Váta dósa hatása.
A Váta dósa kontrollálja a test összes alkotóelemeinek mozgását. A diéta, életvitel, a hideg és szeles idő, valamint a stressz a Váta dósa túlstimulálását és felhalmozódását okozza. Ennek következményeképpen Váta típusú alvási zavar keletkezhet. Amennyiben nehezen alszik el, ha az alvása felületes és mély pihenés nélküli, vagy ha ékszaka közepén felébredünk és nyugtalanító gondolatok járnak a fejünkben, abba az esetben tipikusan Váta alvási rendellenességről beszélhetünk. Ahhoz, hogy visszaépítsük a Váta dósa egyensúlyát és jobb alvást érhessünk el, javasolt a Nyugodt alvás tablettája – Váta típus (Váta: A könnyű elalvás eléréséhez MA 1683) szedése a bázis készítménnyel (Nyugodt alvás tablettája – bázis készítmény) szedésével párhuzamosan. E kombináció szedése mellett könnyen elalszunk, amikor érezzük, hogy itt az ideje az alvásnak és mély alvással végig tudjuk aludni az éjszakát.
Mi a kapcsolat a dósák és az alvás között? A Pitta dósa hatása.
Pitta dósa kontrollálja az átalakítási folyamatokat a szervezetben, az emésztést és az anyagcserét. Bizonyos étrend típus és életvitel, a meleg időjárás valamint a stressz túlstimulálhatja és ezáltal túlsúlyba hozhatja a Pitta dósát. Ez Pitta típusú alvási rendellenességhez vezet. Ha valaki gyorsan elalszik, de az éjszaka közepén vagy kora hajnalban felébred és a rövid alvást követően képtelen ismét visszaaludni, az Pitta egyensúlytalanságra utal. Ilyen esetben javasoljuk a Nyugodt alvás tablettája – Pitta típus (Pitta: az egyenletes alvás eléréséhez MA 1684, 30 G) a bázis készítménnyel együtt (Nyugodt alvás tablettája – bázis készítmény). A két tabletta párhuzamos szedése mellett azt fogja tapasztalni, hogy az alvása hosszan teljes, mély, zavartalan és pihentető lesz.
Mi a kapcsolat a dósák és az alvás között? A Kapha dósa hatása.
Kapha dósa kontrollálja a szervezet strukturális elemeit és folyadékait is. Bizonyos típusú diéta, életstílus, valamint a nedves és hideg idő túlstimulálhatja a Kaphát, mely a Kapha dósa túlsúlyát okozhatja szervezetünkben. Ez tompaság és nehézkesség érzését okozhatja a reggel felébredésünk, felkelésünk után. Ha tehát általában fáradtan, letargikusan, kedvetlenül ébredünk reggelente, az a Kapha dósa túlsúlyának a jele.
Az „ama” szankszrit szó és a méreganyag elnevezése az ájurvédában, mely a nem megfelelően emésztett ételekből képződik és a szövetekben halmozódik fel. Kapha dósa túlsúlya esetén gyakori az „ama” felhalmozódása és ez súlyosbíthatja a szervezet állapotát. A Nyugodt alvás tablettája – Kapha típus (Kapha: a friss ébredés eléréséhez, MA 1682, 30 G) -együtt a bázis készítménnyel (Nyugodt alvás tablettája – bázis készítmény)- , segíti az ama megszűntetését és a Kapha dósa kiegyensúlyozását, mely a frissesség és energikusság érzetét adja számunkra a reggeli ébredésünkkor, felkelésünkkor, akár hosszú alvást követően is. Megszabadulunk a mély fáradtságtól és stressztől.
Az alvást elősegítő Maharishi Ájurvéda tabletták egyikéhez sincs hozzászokás!
A tabletták mellé fogyasszunk alvást támogató teát (Peace at Night Tea), mely azon kívül, hogy nagyon finom, segít, hogy jól aludjunk. A teában található gyógynövények közül a Brahmi csökkenti a szellemi nyugtalanságot. A Centella asiatica ellazítja és táplálja az elmét, és egyben lehetővé teszi, hogy következő reggel tökéletes frissességgel ébredjen. Az Aswagandha növény elősegíti a szervezet alkalmazkodó képességét és stabilizálja az elmét és az érzelmeket. Az Arjuna myrobalans növény hatékony nyugtató és megnyugtatja az érzelmeket. Az Édesgyökér hozzájárul az édes íz kialakításához és mind a Vata, mind a Pitta dósát lecsendesíti. A kardamom egy „tridósa” növény, ami azt jelenti, hogy mindhárom dósát kiegyenlíti, egyensúlyozza. Az egészségügyi hatások mellett élvezheti a tea finom, természetes ízét, mely a Menta, Koriander és egyéb gyógynövényeknek és fűszereknek köszönhető.
Aki nem szeret teázni, annak javasoljuk az Éjszakai nyugalom tablettája (MA 107) mely egyszerű módon egyensúlyozza ki a Váta dósát, ezáltal könnyen „elsimítja” elménket és érzékszereinket a megfelelő minőségű alvás eléréséhez.
Használd ezeket az ájurvédikus stratégiákat a mindennapi feltöltődéshez, majd figyeld meg, hogy egy idő után hogyan válik az életed erőtől teljessé és így nagyobb sikereket érhetsz el az életed minden területén.