Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Hogyan harmonizáljuk a fiziológiában az „Ojas” és az „Ama” egyensúlyát?

Az ájurvédikus szövegek gyakorta említenek néhány érdekes kifejezést, amelyek az ájurvédikus szemlélet fontos alapjai. Ilyen például az - az a bizonyos nyolc cseppnyi – „ Ojas”, mely a magyarázatok szerint az ellenálló képesség, sőt maga az élet alapja is.

Az ájurvédikus szövegek gyakorta említenek néhány érdekes kifejezést, amelyek az ájurvédikus szemlélet fontos alapjai. Ilyen például az - az a bizonyos nyolc cseppnyi – „ Ojas”, mely a magyarázatok szerint az ellenálló képesség, sőt maga az élet alapja is.

 „Az „Ojas” megőrzésével minden élőlény megújul. Nem lehetséges élet „Ojas” nélkül. Első formája az embrióban létezik. Ez a tápláló folyadék belép az embrió szívébe és támogatja fejlődését. Az „Ojas” elvesztése összességében az élet elvesztését jelenti. Ez tartja fenn az életet a szívben. Ez jelenti minden „dhatu” (szöveti elemek) lényegét. A „prána” (életerő) ennek köszönheti a létét.” - idézet Charak Samhita ősi szövegei nyomán.

 Amikor az emésztés nem teljes, csupán részleges, „Ama” képződik, mely méreganyagokból tevődik össze. Az „Ama” az egész testben képes felhalmozódni, s helyileg lokalizálódni olyan területeken, ahol sérülés, túlhasználtság vagy kihasználatlanság van jelen. Ez az anyag megbontja az egyes testi funkciók egyensúlyát, és idővel tüneteket okoz.

 Gyakorlati szempontból tudjuk, hogy „Ama” építi fel a méreganyagokat, mely kapcsán a dósák egyensúlya is megszűnik, súlyosabb tüneteket, kényelmetlenségeket és degeneratív folyamatokat indítva be a fiziológiában.

 Ilyen folyamatok lehetnek az alábbiak.....

 Túl sok száraz minőség (Váta minőség) „ Amá”-val keverve hozzájárul az idegrendszeri rendellenességekhez, magas vérnyomáshoz és a stroke kialakulásához stb.

 Túl sok nedves minőség (Kapha minőség) keverve „Amá”-val orrmelléküreg-gyulladás, hörghurut, asztma, cukorbetegség, magas koleszterinszint stb. kialakulásához vezet.

 A túl sok hő (Pitta minőség) „Amá”-val keverve gyulladásos megbetegedésekhez, bőrbetegségek, fekélyek, hőhullámok, migrén stb. kialakulásához vezet.

 Tehát mit kell tennünk? Tisztítsuk az „Amá”-t, csökkentve ezáltal a test szerte lerakódó méreganyagokat, így fokozhatjuk az „Ojas” termelődését.

 Hogyan növelhető az „Ojas” és, hogyan csökkenthető az „Ama”?

 Számos módja létezik annak, hogy maximalizáljuk az életadó „Ojas” termelését, s minimalizáljuk az „Amá”-t. Elsősorban étrendünkben eszközölhetünk áldásos hatásokat, kedvező folyamatokat előidéző változásokat.

 Szedjünk Triphala gyümölcsöket tartalmazó ájurvédikus étrendkiegészítő tablettát (MA 505), hogy csökkentsük a testünkben felhalmozódott „Amá”-t, s optimalizáljuk az „Ojas” termelődéséből származó teljes, tökéletes emésztést. Méregtelenítőként egy tabletta javasolt a főétkezések, különösen vacsora előtt.

 Győződjünk meg, hogy megfelelő egyensúly van-e az ízek és az élelmiszerek minősége között és dósák egyensúlyát támogassuk szezonális Csurna keverékekkel. Télen a Vata Csurna, nyáron Pitta Csurna, ősszel és tavasszal a Kapha Churna rendszeres fogyasztása javasolt.

 Segítse elő az „Ojas” termelődését azáltal, hogy idegrendszerét erősíti. Kényeztesse magát Amrit Kalash Ambrosiával (MA5) és Amrit Kalash Nectárral (MA4), valamint Amrit Kalash cukormentes tablettával (MA 4T)!

Együnk mindig az éhségérzetünknek megfelelően, amikor éhesek vagyunk. Kerüljük a túlevést!

Kerüljük az evést, míg az előző étkezés során elfogyasztott ételt meg nem emésztettük. Az ebédet tegyük a legfőbb étkezéssé a nap során. Együnk meleg, főtt ételeket. Kerüljük a nagy mennyiségű nyers ételt, viszont az érett gyümölcsök jótékonyak az emésztésre. Könnyű vacsorát fogyasszunk!

Vegyünk magunkhoz kevesebb jéghideg italt és ételt, különösen akkor, ha az Agni (emésztés tüze) nem túl erős vagy az év hűvös évszakában járunk.

Kerüljük a „tamasztikus” ételeket (nem az életet támogató élelmiszer: maradékok, túlságosan feldolgozott ételek, gyors ételek, fagyasztott ételek; adalékanyagokat, valamint mesterséges összetevőket tartalmazó élelmiszereket.)

Részesítsük előnyben a „szattvikus” étrendet, mely legideálisabb esetben lakto-vegetáriánus étrend. Ha mégis húst kívánunk enni, azt legideálisabb délben elfogyasztani, amikor a legerősebb az emésztés.

Ne együnk túl gyorsan!

Fogyasszuk az ételt teljes figyelemmel, kerüljük közben az olvasást, tévénézést stb.

Csökkentsük az érzelmi zavarokat az étkezés idején.

A nehezen emészthető ételeket (sültek, nyers saláták) ne fogyasszunk vacsorára. Akkor fogyasszuk, amikor az emésztés tüze a legerősebb – ebédre (saláta reggelre is), vagy az étkezés kezdetén!

 Boldogságot,és annak teljességében az elme és a test egészségét kívánjuk Önnek!

Maharishi Ájurvéda

Tartalomhoz tartozó címkék: Méreganyag eltávolítás