Ájurvédikus tanácsok kamaszoknak

Ájurvédikus tanácsok kamaszoknak

(Forrás: www.mapi.com; Val Brown cikke)

A tizenévesek agya eredendően különbözik az érett felnőttekétől. Kétségtelen, hogy a tinik és szüleik is ebben egyetértenek, hiszen számos példát említhetnénk a gyakorlati életből.

 Az emberi élet második tíz évében – a gyermekkor és a felnőtt lét közti állapotban – az intenzív növekedés hatására az agyban is rendkívüli átszerveződés zajlik. Az agy „huzalozása”egyre összetettebbé és még hatékonyabbá válik, különösen a u.n. „prefrontális” kéreg területe kiemelkedő ezen a téren, hiszen ez az agy utolsó olyan területe, mely végül teljesen éretté válik. A „prefrontális” kéreg felelős a készségekért, mint pl. szervezés, tervezés, alkotó stratégiák területe. Gátló rendszerként is működik, vagyis a fék szerepét is betölti. Ez az agyi struktúra felelős azért, hogy képesek vagyunk felmérni tetteink kockázatait és megakadályoz bennünket, hogy veszélyes vagy meggondolatlan dolgokat tegyünk.

Ez azt jelenti, hogy a tervezés, a társadalmi alkalmazkodás, az elképzelt cselekmények kivitelezése, és az ezekhez kapcsolódó érzelmi töltet mind-mind mély lenyomatokat képeznek a kamaszkor ideje alatt. Mivel az agy „áramkörei” ilyenkor fejlődésben vannak, a kamaszok kezdik kialakítani sajátos döntési mechanizmusaikat. Ebben a fázisban ezért az életet elengedhetetlenül befolyásolják a tinédzsereket körülvevő szülők, tanárok, mentorok.

Hogyan segíthetünk a kamaszoknak, hogy könnyebben boldoguljanak ebben az érzékeny időszakban és egészséges szokásokat sajátítsanak el a jövőre nézve?

Fontos a jó minőségű és mennyiségű éjszakai alvás. Aki éjszaka nem alszik eleget, az nagy árat fizet másnap, hiszen koncentrálási nehézségek, levertség, memóriazavarok, információ előhívási nehézségek, rövid és hosszú távú zavarok jelentkezhetnek a fiziológiában.

Az alvás azért is nagyon fontos, mert megszilárdítja és átszervezi az emlékeket, rögzíti őket és segít a későbbi előhívásban, az új, kreatív ötletekbe való beépítésükben. Azok a tinédzserek, akik jelentős alváshiánnyal küzdenek, kórosan befolyásolják saját szellemi képességeiket. Ahhoz, hogy az éjszakai alvás megfelelő színvonalú legyen, legalább tíz órát kell alvással töltenie egy kamasz gyereknek.

A Maharishi Ájurvéda számos, az egészséges alvást elősegítő gyógynövényes formulát kínál:

Nyugodt alvás tablettája – Váta típus (MA  1683) – Megkönnyíti az elalvást és mélyebb, frissítőbb alvást biztosít. A stressz, frusztráció, aggodalom, nehéz ételek, az idegi túlterheltség , az elme felfokozott aktivitása elalvási problémákhoz vezetnek, megnehezítik a mély alvást és nem ritkán éjszakai nyugtalansághoz, álmatlansághoz vezetnek. Amikor az elme nyugodt, az alvás is mély lesz. A készítmény nyugtató, kiegyensúlyozó hatással van a testre, az elmére és az érzelmekre egyaránt. Elősegíti az ébredés utáni frissességet, amely tettvágyra késztet a nap során.

Nyugodt alvás tablettája – Pitta típus (MA  1684) – Ez a mély alvást támogató formula azok számára kiváló választás, akik nehezen alusszák át az éjszakát, gyakran felkelnek az éjszaka közepén, vagy kora hajnalban, illetve kevesebbet alszanak, mint hat óra. A benne rejlő gyógynövények hatóanyagai elősegítik a mély, zavartalan alvást és friss ébredést biztosítanak.

Az  ájurvédikus  alvás tabletták gyógynövényei kizárólagosan természetes úton, mellékhatás és hozzászokás mentesen segítenek azáltal, hogy rendezik a szervezet egyensúlytalanságait és így a szervezet egészséges energia folyamatai helyreállnak. A gyógynövények felszívódása, szervezetbe történő beépülése és harmonizáló hatása, mind a szervezet saját gyógyító folyamatainak működésbe lépése időt vesz igénybe, mely egyéni alkattól függ.

Segítség a mentális hatékonyság növelésére:

Az elme működését támogató ájurvédikus gyógynövények ( úgynevezett „medhya” gyógynövények) elősegítik a tanulási folyamat minőségét, az emlékezet hatékonyságát és erős táplálói az agynak.

A Maharishi Ájurvéda medhya gyógynövényei találhatók az alábbi speciális gyógynövényes készítményekben.

A Tanulást elősegítő tabletta (MA 724) és a Tanulást elősegítő szirup (MA 674) hatékony ájurvédikus szer mindazok számára, akiknek nagy mennyiségű információt kell memorizálniuk. Felerősíti a memóriát, segít megtartani és előhívni a tanultakat. A készítmény egyszerre nyugtatja meg az elmét, segít fejleszteni a koncentrációt, növeli a teljesítményt és a szellemi potenciált a vizsgák és a határidők miatt az egyénre nehezedő nyomás idején.

A Szellemi fiatalság tablettája (MA 3)fiatalítja az elmét, elősegíti a jó memóriát és az éberséget. Támogatja az agy anyagcseréjét, a tanulás akadálytalanná válik, egészséges válaszok születnek a mentális stresszre, a veleszületett tanulási képességek javulnak, fejlődik a tudat életkortól függetlenül.

A kamaszok általános egészségének szolgálatában

Az Ayur Immune (MA 1000) – támogatja az elme és a test kapcsolatát, természetes védelmet nyújt az immunrendszernek, támogatja a stresszel szembeni egészséges ellenállást. Ez a hatékony gyógynövény-kombináció segít eltávolítani az emésztés káros lerakódásait, a méreganyagokat, melyek hatással vannak a természetes védekezőképességre.

 Néhány egyéb tanács

 A fentieken kívül fontos szem előtt tartani, hogy az, hogy mit eszünk, legalább annyira fontos, mint az, hogy hogyan esszük. A kamaszok is fordítsanak időt az étkezésre, egyenek nyugodt környezetben, anélkül hogy tévét néznének, vagy egyéb más tevékenységet folytatnának. Egyenek lassan és rágják meg az ételt alaposan. Lehetőség szerint egyenek mindig ugyanabban az időben minden nap, a főétkezést délben ejtsék meg. Kerüljék a jéghideg italokat, mivel ezek megzavarhatják az emésztés tüzét (agni) és megakadályozzák a létfontosságú táplálékok beépülését a szervezetbe.

Azok az élelmiszerek, melyek természetesek és tiszták (mentesek a toxinoktól, méreganyagoktól, növényvédő szerek származékaitól) kínálják a legtöbb értékes tápanyagot. A tiszta minőségű ételek nem zavarják az értelmet és a koordinációt. Friss és bio élelmiszerekkel támogathatjuk a fejlődésben lévő kamaszok fiziológiáját és jobb teljesítményét.

5 termék

oldalanként

Mozaik  Rövid leírással 

Csökkenő irány beállítása
  • Ayur Immune (MA 1000), 30 g

    Ayur Immune (MA 1000), 30 g

    1 doboz 1 havi adagot tartalmaz 60 tabletta 

    Ayur Immune (MA 1000) ellenálló képességet fokozó, holisztikus, Maharishi Ájurvéda készítmény. A téli időszak kezdete előtt 45 nappal való rendszeres fogyasztásával a természetes immunitást támogathatjuk. Hatékony kombináció a Ayur Immune (MA 1000) és az Erő Rasayana tabletta (MA1) együttes alkalmazása.

    5 891 Ft 18,12 EUR
    15,87 GBP
  • Tanulást elősegítő szirup MA 674, 200 ML

    Tanulást elősegítő szirup MA 674, 200 ML

    A „Tanulást elősegítő szirup” a elme aktivitásunk leghatékonyabb támogatója minden korosztályban, diákoknak és mindazok számára, akik tanulnak, vizsgáznak, különböző képzéseken vesznek részt. Elősegíti a szervezet növekedését is, az intelligencia fejlődését és nagy mértékben erősíti életerőnket.

     A tanulást elősegítő szirup úgynevezett „madhya rasayana”, azaz az intellektusra fejti ki igen kedvező hatását.

    A készítmény magas szinten fenntartja természetes tanulási képességünket minden új dolog megtanulásához, javítja koncentráló képességünket és a magabiztosság,  boldogság érzetét is biztosítja egyben. A magasabb tudatszintek és az elme teljes potenciáljának kialakításához és megtapasztalásához segít hozzá, miközben erősíti testünk belső intelligenciáját az átfogó jellegű, egészséges vitalitás érdekében. 

    Különösen javítja a tanulási folyamat során szerzett információ bevitelét (szankszrit nyelven: „dhi”), az információ megtartását („dhriti”),   a tanulás során megszerzett tudás felelevenítését, visszahívását, majd használatát és hasznosítását („smrti”).

    A készítmény tartalmazza a Valeriana wallichii nevű gyógynövényt, mely a Himalájában terem és ősidők óta használják speciális relaxáló hatása miatt, mellyel párhuzamosan a legtökéletesebb koncentrálást is lehetővé teszi egyben.

    A Brahmi nevű gyógynövény az agy koordinátora. A Kardamom segít kitisztítani az elme funkciók tompaságát. Az ősi ájurvédikus szövegek a „Centella asiatica (Inidiai gázló)” gyógynövényt az agy kitűnő táplálékának tartja, biztosítva annak teljes potenciálját.

     A gyógynövények precíz arányban, az ősi ájurvédikus recepteknek és előírásoknak megfelelően lettek összeállítva. Ennek eredményeképpen az alkotó részek egymást erősítő hatással rendelkeznek.

     Javasolt adagolása: használjuk naponta kétszer étkezést követen,  felnőtteknek  2-3 teáskanálnyit (10-15ml), gyermekeknek 1-2 teáskanálnyit, Egy üveg tartalma 200 ml.

     Összetevők:

    Saccharum officinarum

    Asparagus racemosus

    Centella asiatica

    Valeriana wallichii

    Bacopa monniera (Brachmi)

    Butea monosperma

    Withania somnifera

    Foeniculum vulgare

    Convolvulus pluricaulis

    Tinospora cordifolia

    Citric acidum

    Elettaria cardamomum

     

    5 412 Ft 16,65 EUR
    14,58 GBP
  • Tanulást elősegítő tabletta MA 724, 120 tabl/ 60 G

    Tanulást elősegítő tabletta  MA 724, 120 tabl/ 60 G

    A „Tanulást elősegítő tabletta” összetételében a „Tanulást elősegítő szirup” készítménnyel nagyon hasonló, tablettás kiszerelés.

     A tabletta speciális összetevőinek köszönhetően az elme aktivitásunk leghatékonyabb támogatója minden korosztályban, diákoknak és mindazok számára, akik tanulnak, vizsgáznak, különböző képzéseken vesznek részt. Elősegíti a szervezet növekedését is, az intelligencia fejlődését és nagy mértékben erősíti életerőnket.

     A tabletta úgynevezett „madhya rasayana”, azaz az intellektusra fejti ki igen kedvező hatását.

     A készítmény magas szinten fenntartja természetes tanulási képességünket minden új dolog megtanulásához, javítja koncentráló képességünket és a magabiztosság,  boldogság érzetét is biztosítja egyben. A magasabb tudatszintek és az elme teljes potenciáljának kialakításához és megtapasztalásához segít hozzá, miközben erősíti testünk belső intelligenciáját az átfogó jellegű, egészséges vitalitás érdekében.

    Különösen javítja a tanulási folyamat során szerzett információ bevitelét (szankszrit nyelven: „dhi”), az információ megtartását („dhriti”),   a tanulás során megszerzett tudás felelevenítését, visszahívását, majd használatát és hasznosítását („smrti”).

     A készítmény tartalmazza a Valeriana wallichii nevű gyógynövényt, mely a Himalájában terem és ősidők óta használják speciális relaxáló hatása miatt, mellyel párhuzamosan a legtökéletesebb koncentrálást is lehetővé teszi egyben.

     A Brahmi nevű gyógynövény az agy koordinátora.

     Az ősi ájurvédikus szövegek a „Centella asiatica (Inidiai gázló)” gyógynövényt az agy kitűnő táplálékának tartja, biztosítva annak teljes potenciálját.

     A gyógynövények precíz arányban, az ősi ájurvédikus recepteknek és előírásoknak megfelelően lettek összeállítva. Ennek eredményeképpen az alkotó részek egymást erősítő hatással rendelkeznek.

    A kutatások megmutatták, hogy az intelligencia-hányados  erősen előrejelzi a diákok tanulmányi teljesítményét. Az IQ az ájurvédikus kutatások szerint mérhetően növelhető. A Tanulást elősegítő tabletta (MA 724) az, mely összetevői révén hatékonyabbá teszi a non-verbális intelligenciát. Öt hónapon keresztül vizsgáltak 34 harmadik osztályos tanulót, akiket véletlenszerűen helyeztek a készítménnyel kezelt és a placebo csoportba. Az Intelligence Plus-t fogyasztó csoport tagjai átlagban 9,83 pontos intelligencia kvóciens növekedést mutattak, míg a placebo csoportban ez a szám 4,88 pontos volt.

     Javasolt adagolása: 2 x 1 tabletta étkezés előtt fél órával. Egy doboz 120 tablettát tartalmaz.

     Összetevők: Asparagus racemosus, Valeriana wallichii, Bacopa monniera (Brahmi), Centella asiatica, Butea frondosa, Foeniculum vulgare, Withania somnifera, Tinospora cordifolia, Convolvulus pluricaulis, Embelia ribes

    cikk:

    http://www.tminfo.hu/maharishi-ajurveda/ajurvedikus-tanacsok-a-serdulokori-idegrendszeri-fejlodes-tamogatasahoz/


    11 113 Ft 34,19 EUR
    29,94 GBP
  • MA 1000, 30 G

    MA 1000, 30 G
    1 doboz 1 havi adagot tartalmaz 60 tabletta
    5 891 Ft 18,12 EUR
    15,87 GBP
  • Nyugodt alvás tablettája – Pitta: Az egyenletes alvás eléréséhez MA 1684, 60 G

     Nyugodt alvás tablettája – Pitta: Az egyenletes alvás eléréséhez MA 1684, 60 G

    Pitta dósa kontrollálja az átalakítási folyamatokat a szervezetben, az emésztést és az anyagcserét. Bizonyos étrend típus és életvitel, a meleg időjárás valamint a stressz túlstimulálhatja és ezáltal túlsúlyba hozhatja a Pitta dósát. Ez Pitta típusú alvási rendellenességhez vezet. Ha valaki gyorsan elalszik, de az éjszaka közepén vagy kora hajnalban felébred és a rövid alvást követően képtelen ismét visszaaludni, az Pitta egyensúlytalanságra utal. Ilyen esetben javasoljuk a Nyugodt alvás tablettája – Pitta típus (Pitta: az egyenletes alvás eléréséhez MA 1684, 30 G) a bázis készítménnyel együtt (Nyugodt alvás tablettája – bázis készítmény (MA1778). A két tabletta párhuzamos szedése elősegíti a Pitta dósa kiegyensúlyozását, mely mellett azt fogja tapasztalni, hogy az alvás teljes, mély, zavartalan és pihentető lesz.A készítmény gyógynövényei kizárólagosan természetes úton, mellékhatás és hozzászokás mentesen segítenek azáltal, hogy rendezik a szervezet egyensúlytalanságait és ezáltal a szervezet egészséges energia folyamatai helyreállnak. A gyógynövények felszívódása, szervezetbe történő beépülése és harmonizáló hatása, mind a szervezet saját gyógyító folyamatainak működésbe lépése időt vesz igénybe. Ebből adódóan hatásuk nem azonnali, hanem a szervezet egyensúlyi állapotától függően akár néhány nap is lehet. A készítmény nem helyettesíti az alvásproblémák hátterének tisztázását. Szükséges azt is pontosan meghatároznunk, hogy melyik dósa egyensúlytalansága okozza alvásproblémánkat.  Nincs hozzászokás.

    1 doboz1 havi adagot tartalmaz
    Vegyünk be lefekvés előtt 1 tablettát.

    Összetétel: Rosa centifolia, Emblica officinalis, Convolvulus pluricaulis, Althaea officinalis, Sida cordifolia, Nardostachys jatamansi, Terminalia arjuna, Valeriana wallichii, Withania somnifera, Asparagus racemosus, Glycyrrhiza glabra, Tinospora cordifolia, Pinctada margaritifera, Elettaria cardamomum, Cinnamomum zeylanicum, Biotite mica, Syzygium aromaticum, Piper nigrum, Zingiber officinale, Piper longum, Acacia arabica

    8 608 Ft 26,48 EUR
    23,19 GBP

5 termék

oldalanként

Mozaik  Rövid leírással 

Csökkenő irány beállítása
A maharishiajurveda.com weboldal teljes terjedelmében a STAR-RESA LTD. (továbbiakban, mint üzemeltető) szellemi terméke, szerzői jogvédelem alatt áll, az oldalon megtalálható információk, adatok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatóak ki. Az oldal teljes, vagy bármely részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. Az üzemeltető írásbeli engedélye nélkül tilos a maharishiajurveda.com oldalait, vagy annak bármely részét más webhelyekre beilleszteni minden más egyéb módon felhasználni, mintegy saját oldalként feltüntetve azt. A weboldalon található szerzői jogvédelem adat álló tartalmak felhasználásához minden esetben az oldal üzemeltetőjének írásbeli engedélye szükséges. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. STAR-RESA LTD., © All rights reserved / Minden jog fenntartva 2012-2017