Téli melegítő sütőtök-leves

 Az ájurvédikus ajánlások alapján érdemes a nap folyamán olyan élelmiszereket fogyasztanunk, melyek könnyen emészthetők. Téli időszakban különösen jók ilyen célra a levesek.

 HOZZÁVALÓK (Hozzávalók 3 főre)

1 tk növényi olaj,

2 újhagyma, vagy ½ csésze apróra vágott póréhagyma (opcionális)

900g sütőtök, hámozva, magozva és a kockára vágva

1 csésze víz

1 lapos teáskanál római kömény por

2 teáskanál reszelt gyömbér vagy 1 teáskanál gyömbér por

2 ½ csésze zöldségleves alaplé

½ csésze rizs-, szójatej vagy  ½ dl tejszín, ¼ csésze víz

Friss, reszelt szerecsendió

3 evőkanál enyhén pörkölt kesudió

6 szelet pirítós

kakukkfű

 Egy nagyobb lábasban melegítjük fel az olajat, közepes hőmérsékleten. Adjuk hozzá az újhagymát, póréhagymát, gyömbért, köményt s pirítsuk 2 percig. Adjunk hozzá egy pohár vizet, s a kakukkfüvet. Fedjük le az elegyet és takarék lángon főzzük 10-15 percig, míg a zöldség megpuhul.

 Majd keverjük hozzá a felaprított sütőtököt és forraljuk fel újra az egészet. Pároljuk tovább 10 percig. Vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni kicsit. Keverjük hozzá a tejszínt. Adagoljuk turmixgépbe, turmixoljuk simára. Forrón tálaljuk egy kis reszelt szerecsendióval vagy egy evőkanálnyi pirított kesudióval, adjunk hozzá pirítóst.

Jó étvágyat hozzá!

 Természetes segítség az emésztéshez:

 Digest Plus Tea, 15 filteres, 30 g : Az ájurveda szerint segít az agnianak (az emésztés "tüze", az emésztési folyamatok szabályozója). Egészséges és ízletes tea, étkezéskor bármikor fogyasztható. Összetevők:Foeniculumvulgare-édeskömény, Zingiberofficinale-gyömbér,

Cinnamomurnzeylanicum-fahéj, Elettariacardamomurri-karlomom, Pipernigrum-feketebors,

Myrtuscaryophyllus-szegfűszeg.

 Herbal Digest Plus, (MA 927) 30 g : A tizenhárom ájurvédikus gyógynövényt tartalmazó Herbal Digest segíti a megfelelő beépülést és kiválasztást, így étkezés után nem érezzük magunkat nehéznek és tompának.

 Herbal Digest Special, (Dizomap, MA 154) 30 g/ 60 tabletta : egyensúlyba hozza az agnit, az emésztés tüzét, melegnek megfelelő szintje biztosítja a jó étvágyat és a jó emésztést, szabályozza a megfelelő gyomorsav szintet, csökkenti a gáz képződést, támogatja a máj és a hasnyálmirigy működését. Különösen javasolt a tabletta fogyasztása kiadós étkezést követően.

 Emésztést segítő por MA 685, 60 G :

Hatása hasonló az MA 154 tablettához, de gyógynövény összetétele kevésbé „ hevítő” hatású.

7 termék

oldalanként

Mozaik  Rövid leírással 

Csökkenő irány beállítása
  • Őrölt kömény, organikus, 100 g

    Őrölt kömény, organikus, 100 g
    1 700 Ft 5,23 EUR
    4,58 GBP
  • Digest Plus Special, (Dizomap, MA 154) 30 g/ 60 tabletta

    Digest Plus Special, (Dizomap, MA 154) 30 g/ 60 tabletta

    1 doboz 1 havi adagot tartalmaz. Az „Agni” az ájurvédában az emésztés erejét jelenti, mely az ájurvéda szerint a jó egészség forrása. Ha gyenge az emésztésünk, akkor a tápanyagok felszívódása nem teljes és „Ama” képződik a szervezetben. Az „Ama” az emésztetlen tápanyagot jelenti a szervezetünkben, mely méreganyagként szerepel testünket. Renyhe bélmozgás, puffadás, teltségérzés, nehézkesség érzete, fáradékonyság, ezek a gyenge emésztés jelei, azaz amikor alacsony az „Agni” szintje. A Digest Plus ájurvédikus étrendkiegészítő tabletta szabályozza az „Agni”-t, melynek megfelelő szintje biztosítja a jó étvágyat és a jó emésztést, szabályozza a megfelelő gyomorsav szintet, csökkenti a gázképződést, támogatja a máj és a hasnyálmirigy működését. Segítségével csökken szervezetünkben az „Ama” szintje. Különösen javasoljuk a tabletta fogyasztását kiadós étkezést követően.

     

    Összetétel: Foeniculum vulgare, Zingiber officinale, Cassia angustifolia,  Cypraea moneta bhasma, Acacia arabica, 

    60 tabletta, 1 havi adag

    5 245 Ft 16,14 EUR
    14,13 GBP
  • Herbal Digest / Digest (MA 927) 30 g

    Herbal Digest / Digest  (MA 927) 30 g

    A megfelelő emésztés és anyagcsere eredményeként a megevett táplálék egészséges testszövetekké alakul. A tizenhárom ájurvédikus gyógynövényt tartalmazó Herbal Digest segíti a megfelelő beépülést és kiválasztást, így étkezés után nem érezzük magunkat nehéznek és tompának. 1 doboz 1 havi adagot tartalmaz 60 tabletta

    Cikk:

    http://www.tminfo.hu/maharishi-ajurveda/ajurvedikus-etkezesi-tanacsok-nyarra/

    5 553 Ft 17,09 EUR
    14,96 GBP
  • Emésztést segítő por MA 685, 60 G

    Emésztést segítő por MA 685, 60 G

    Az „Agni” az ájurvédában az emésztés erejét jelenti, mely az ájurvéda szerint a jó egészség forrása. Ha gyenge az emésztésünk, akkor a tápanyagok felszívódása nem teljes és „Ama” képződik a szervezetben. Az „Ama”az emésztetlen tápanyagot jelenti a szervezetünkben, mely méreganyagként szerepel testünket. Renyhe bélmozgás, puffadás, teltségérzés, nehézkesség érzete, fáradékonyság, ezek a gyenge emésztés jelei, azaz amikor alacsony az „Agni” szintje. Az Emésztést segítő por (MA 685) szabályozza az „Agni”-t, melynek megfelelő szintje biztosítja a jó étvágyat és a jó emésztést, szabályozza a megfelelő gyomorsav szintet, csökkenti a gázképződést, támogatja a máj és a hasnyálmirigy működését. Segítségével csökken szervezetünkben az „Ama” szintje. Hatása hasonló a Digest Plus ájurvédikus étrendkiegészítő tablettához, de gyógynövény összetétele kevésbé „hevítő” hatású. Javasolt naponta 2 x 1 gr por fogyasztása étkezést követően lasszival (1 rész friss joghurt 3 rész vízzel felhígítva) vagy meleg vízzel, teával.

    7 921 Ft 24,37 EUR
    21,34 GBP

7 termék

oldalanként

Mozaik  Rövid leírással 

Csökkenő irány beállítása
A maharishiajurveda.com weboldal teljes terjedelmében a STAR-RESA LTD. (továbbiakban, mint üzemeltető) szellemi terméke, szerzői jogvédelem alatt áll, az oldalon megtalálható információk, adatok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatóak ki. Az oldal teljes, vagy bármely részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. Az üzemeltető írásbeli engedélye nélkül tilos a maharishiajurveda.com oldalait, vagy annak bármely részét más webhelyekre beilleszteni minden más egyéb módon felhasználni, mintegy saját oldalként feltüntetve azt. A weboldalon található szerzői jogvédelem adat álló tartalmak felhasználásához minden esetben az oldal üzemeltetőjének írásbeli engedélye szükséges. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. STAR-RESA LTD., © All rights reserved / Minden jog fenntartva 2012-2017