Öt ájurvédikus tanács a hatékony fogyáshoz

 1. A reggeli étkezés kihagyása nem segít

 Ha bojkottáljuk a reggelit, az nem sokat lendít a fogyásunkon. Sőt megállapítható, hogy azok az egyének, akik reggel is étkeznek, nagyobb sikerrel csökkentik a koleszterinszintjüket és nagyobb súlykontrollal rendelkeznek, mint azok, akik kihagyják a reggelit. Ennek a magyarázata abban rejlik, hogy a reggeli elindítja az „agnit”, az élet tüzét, mely felelős a kalóriák leégetéséért, valamint a reggeli elfogyasztása után kevésbé fordul elő túlevés a nap folyamán.

A reggel elfogyasztott étel javítja a koncentrációt, a probléma megoldási készséget, a szellemi teljesítményt és kimutatták azt is, hogy áldásos a memóriára és a hangulatra.

2. Bölcsen válasszuk meg ételeinket!

 A nap folyamán visszatérő rendszerességgel elfogyasztott kisebb mennyiségű – de megfelelő minőségű - ételek (snackek) fogyasztása azért jótékony, mert ezek által állandó szinten tarthatjuk az energiaszintünket. Ezek a kisebb adagnyi harapnivalók megakadályozzák a „túlevést” a főétkezések alkalmával.

 A „harapnivaló vagy snack”, amint elnevezése is mutatja nem teljes értékű étkezés,  hiszen mennyisége is jóval kisebb. Ilyen étkezéshez ajánlatosak például a tápanyagban gazdag gyümölcsök, diófélék, joghurtok.

3. Kerüljük a rejtett zsírokat tartalmazó ételeket

 A zsír nagy kalóriasűrűségű tápanyag, mely számos olyan ételben is megtalálható, melyekről nem feltételeznénk. Ilyen például a cézár saláta, mely étel csak azért, mert fejes salátát is tartalmaz, nem jelenti azt, hogy egészséges. Egy hagyományosan elkészített cézár saláta több zsírt tartalmaz, mint egy ugyanakkora adag sült krumpli hallal (kb. 12 teáskanálnyi zsiradékról van szó átlagosan, adagonként).

A készételek címkézésére is figyelemmel kell lennünk, hisz az „alacsonyabb zsírtartalom” megjelölés nem jelenti azt hogy alacsony (!) a termék zsírtartalma. Egyes gyártók bizonyos sajtokat gyakran ellátnak ilyen felirattal, de még ekkor is legalább 26%-os zsírtartalommal bír ez a sajtféleség.

4. Az adagok „torzítása”

 Sokak számára nem az ételek minősége okozza a problémát, hanem a mennyiségek. Mindig túlzottan sokat fogyasztanak az ízletes ételekből. Ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő mennyiség mértéket, nem kell mást tennünk, csak a saját kezünket kell alapul vennünk. Vacsorára és magasabb keményítőtartalmú ételekből ne fogyasszunk többet, mint az öklünk nagysága. Fehérjében dús ételekből tenyérnyi mennyiséget vegyünk magunkhoz és fogyasszunk hozzá legalább annyi zöldséget, amennyi a tányérunk felén elfér. Ha sietősen étkezünk és alig rágjuk meg a falatot, akkor gyakorta érezhetjük úgy, hogy csak „éppen megkóstoltuk” azt. Az íz, állag, illat, esztétikum mind-mind hozzájárulnak az étkezés teljességéhez. Együnk lassabban, ízlelve minden falatot. Utóbbi tanácsot követve kisebb mennyiségű étellel is megelégszünk majd.

 5. A súlycsökkentés „mélységei és fennsíkjai”

 Néha a fogyás nehezen indul be vagy éppenséggel egy stagnáló stádium után nehéz folytatni. Ennek az a magyarázata, hogy a sejtekben tárolt méreganyagok kiürüléséhez a testnek segítségre van szüksége, ennek hiányában a fogyás leállhat, vagy nehezebben indul be. A Be Trim I és Be Trim II ájurvédikus formulákat kifejezetten úgy állították össze, hogy elősegítsék a hatékony fogyást. A Meda teát (Be Trim tea) napközben kortyolgatva csökken éhségérzetünk és az édesség utáni vágyunk. Nagy mértékben elősegíti súlycsökkentő céljainkat.

Hatóanyagaik között a Gymnema Sylvestre és a Görögszéna segít egyensúlyt teremteni a zsíranyagcserében és lassítja a szénhidrátok felszívódását. Ezen gyógynövények azért is áldásosak, mert kisebb eséllyel tör ránk farkaséhség. A Guggul ugyancsak támogatja a zsíranyagcserét, és harmonizálja a koleszterin termelődést. A Guduchi, Hemidesmus Indicus, Cyperus Scariosus és a római kömény gyógynövényi hatóanyagai pedig hozzájárulnak a könnyű emésztéshez és segítik a felszívódási folyamatokat.

Theresa története: „Kezdetben Be Trim tablettát fogyasztottam, de nem rendszeresen, kihagytam néhány adagot. Nem igazán észleltem változást. Összeegyeztethetetlennek éreztem az edzést is a napi teendőimmel. Aztán tiszta táplálkozásba kezdtem és edzeni kezdtem heti 2-3 alkalommal. Egy Maharishi Ájurvéda tanácsadó azt javasolta, hogy a Be Trim tablettákat szedjem az utasításoknak megfelelően és kombináljam a Triphala formulával. Az ezt követő hat hét alatt fokozatosan csökkent a súlyom, majd stagnálni kezdett– az életmódom változatlanul fenntartottam, de nem fogytam tovább. Ekkor szakértő tanácsára megdupláztam a gyógynövényes készítmények dózisát és a testtömeg csökkenés tovább folytatódott. Jelenleg már 8,5 kg-t leadtam 8 hét alatt. Az összhang a legfontosabb és a készítmények  előírt adagolás szerinti, rendszeres fogyasztása.”

A Be Trim tabletták mellett fogyassza a Meda teát is (Be Trim tea) és kívánjuk Önnek az egyensúly örömét!

4 termék

oldalanként

Mozaik  Rövid leírással 

Csökkenő irány beállítása
  • Meda tea- Betrim tea 20 filteres 34 g

    Meda tea- Betrim tea 20 filteres 34 g

    A BeTrim tea étkezés után fogyasztható. Friss íze a mentának és ánizskapornak köszönhető. Fahéj, kardamom és bors felelőssek fő hatásáért. A Be Trim tea fő összetevője a Gymnema sylvestre – ájurvédában ismert nevén „a cukor gyilkos” (madhu- vinashi: az édes elpusztítója).

    1 529 Ft 4,71 EUR
    4,12 GBP
  • Triphala - gyümölcsöket tartalmazó ájurvédikus étrendkiegészítő tabletta MA 505, 250 G

     Triphala - gyümölcsöket tartalmazó ájurvédikus étrendkiegészítő tabletta MA 505, 250 G

    A Triphala tabletta az ájurvédában a legalapvetőbb ájurvédikus keverék. Összetevői harmonizálják, regenerálják mind a három természeti alap princípiumot, azaz a Vata, Pitta és Kapha dósákat. Összetevők: 96 % növényi tartalom; Terminalia chebula, Emblica officinalis, Terminalia belerica szárított porított gyümölcse, Rosa centrifola porított virágzata; Alkalmazás: Vegyünk be 1-2 tablettát az esti órákban, meleg vízzel. A napi 2 tabletta összesen 1920 mg napi növényi összetevő bevitelét jelenti. Mivel a Maharishi Ájurvéda Triphala enyhe hatású, hosszabb ideig szedhető, így alaposan megtisztítja a szervezetet, és felszabadítja a méreganyagokat – mélyrehatóan megtisztítva a vért, a nyiroknedveket, az izmokat és a zsírszövetet, különösen tartós szedés esetén.

    A Triphala tabletta javasolt fogyasztása:
    Napi 1-2 tabletta étkezés után 10 perccel langyos vízzel elfogyasztva. Amennyiben székletlazító hatását szeretnénk előtérbe helyezni, ebben az esetben lefekvéskor fogyasszuk 1-2 tablettával, szintén langyos vízzel elfogyasztva.

    250 tabletta

    13 500 Ft 41,54 EUR
    36,37 GBP

    Nincs készleten

  • Be Trim II (MA 1007, Meda II ), 50 g

    Be Trim II (MA 1007, Meda II ), 50 g
    1 doboz 1 havi adagot tartalmaz
    7 694 Ft 23,68 EUR
    20,73 GBP

4 termék

oldalanként

Mozaik  Rövid leírással 

Csökkenő irány beállítása
A maharishiajurveda.com weboldal teljes terjedelmében a STAR-RESA LTD. (továbbiakban, mint üzemeltető) szellemi terméke, szerzői jogvédelem alatt áll, az oldalon megtalálható információk, adatok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatóak ki. Az oldal teljes, vagy bármely részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. Az üzemeltető írásbeli engedélye nélkül tilos a maharishiajurveda.com oldalait, vagy annak bármely részét más webhelyekre beilleszteni minden más egyéb módon felhasználni, mintegy saját oldalként feltüntetve azt. A weboldalon található szerzői jogvédelem adat álló tartalmak felhasználásához minden esetben az oldal üzemeltetőjének írásbeli engedélye szükséges. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. STAR-RESA LTD., © All rights reserved / Minden jog fenntartva 2012-2017