Az ájurvéda az egészséges orrüregekért
Homlokunk, orrcsontunk, arccsontunk és a szemeink mögött üreges területek vannak, melyeket az arc- és orrüregeknek hívunk. Az arc- és orrüregek belsejét nyálkahártya fedi be. Ez a váladék védi a testet a külső kórokozóktól, mint például a baktériumoktól, pollenektől és a portól. Ezek fennakadnak a nyálkahártyán és így nem tudnak a tüdőbe bekerülni és ott betegségeket okozni.
Az ájurvéda az arc-és orrüreg eldugulása mögött 3 fő okot ismert fel, mely a Váta, Pitta, Kapha dósák egyensúlytalanságával áll összefüggésben. Ezek a következők:
- Túlétkezés, mely meghaladja normális emésztési kapacitásunkat vagy esténként történő étkezés – amikor pedig már a test nehezen emészt –, illetve nehéz ételek fogyasztása. Mindezek következtében az arc- és orrmelléküregekben felhalmozódhatnak a gyenge emésztés miatt képződő salak- és méreganyagok – különösen alvás közben –, melyek túlzott nyákképződést és dugulást okoznak. Ez a Kapha dósa növekedéséhez és így egyensúlytalanságához vezet.
- A Váta egyensúlytalanság következtében az orrjáratok túlzottan kiszáradnak. A megnövekedett Váta dósa a környezetünkben, mint például hideg, szeles idő, vagy az életstílusunkban megnövekedett Váta, ilyen például a dohányzás, sok utazás, stressz és a pihenés hiánya kiszáríthatja a test szöveteit. Az orrunkban lévő nyálkahártya és a tüdő nyálkás szövetei szintén elkezdenek kiszáradni. Ilyenkor sokkal érzékenyebbé válhatunk a külső szennyeződésekre, mint például a pollenekre és a porra. Ebben az esetben a fejet, nyakat és mellkast beburkolva és melegen kell tartanunk.
- A Pitta egyensúlytalanság miatt az arcüregekben megnövekszik a forróság, amely gyulladásos folyamatokat indíthat és arcüreggyulladás alakulhat ki. A légutak begyulladhatnak a szmog, cigarettafüst, pollen, por és egyéb kémiai anyagok belégzése esetén is.
Amikor az orrüregek állapotában változások történnek a felsorolt – egyensúlytalansággal összefüggő – okok miatt és ezek közül egy vagy több megjelenik, akkor az orrüregek nyálkahártyája és a védekezőképessége legyengül, így sebezhetőbbé válik a külső kórokozókkal és ártalmas anyagokkal szemben is, mint például a baktériumok, pollenek és a por.
Mi tehát a titok? Ügyeljünk szervezetünk egészségére és belső egyensúlyára, így ha bármilyen külső károsító behatás lép fel, az képtelen lesz zavart okozni szervezetünkben. Az alábbiakban javaslunk néhány módszert ennek érdekében. Figyelem! Ha betegség tüneteit és ezzel kapcsolatos bármilyen problémát észlel, feltétlenül forduljon egészségügyi szakemberhez!
Egészséges arc-és orrüregek – 3 lépésből álló útmutatás
- Közvetlenül a reggeli fürdés vagy zuhanyzás után vagy mielőtt kimegyünk az utcára, csepegtessünk mindkét orrlyukunkba 1-2 cseppet az „MP16 Gyógynövényes orrcsepből”. Kora este – 17 óra körül – ugyanezt ismételjük meg.
- Reggeli és esti étkezésünk előtt 15-30 perccel vegyünk be 1 tabletta „Orrüreg segítő” (Sinus Assist – MA290) tablettát és 1 Triphala tablettát az emésztés megtámogatása és az alvás közben felhalmozódó felesleges váladék képződés minimalizálása érdekében. Napközben óránként, félóránként kortyolgassunk Kapha Teát.
- A késő esti étkezést lehetőleg kerüljük, de ha este megéhezünk, akkor együnk nyugodtan, csak kövessük a „minél később eszem, annál könnyebbet eszem” elvet. Ha délben nehezebb ételek fogyasztunk – mint például húst, sajtot és desszertet –, akkor este fél hét körül érdemesebb könnyebb ételeket enni, így ez önmagában is komoly javulást eredményezhet az orrdugulást illetően. Ha eldugul az orrunk, akkor általában kerüljük a sajtok, joghurt, csokoládé és burgonya fogyasztását.
Ha komolyabb az orrdugulás, akkor inhaláljunk a „Légzéskönnyítő inhalációs növényi olajjal (Herbal Oil for Inhalation, MA 634)”, mely nagyon sokat segíthet. Csepegtessünk gőzölgő forró vízbe 1-3 cseppet az inhalációs olajból és lélegezzük be az illatos gőzt, ez segít fellazítani az erős orrdugulást és nyugtatja az orr belső falát.
Mi a teendő, ha étkezés után orrunk eldugul, a váladékozás megnövekszik és fáradtnak, tompának érezzük magunkat?
Ha a leírt panaszokat észleljük, akkor ezt azt jelenti, hogy szervezetünk küszködik az éppen elfogyasztott táplálék feldolgozásával. Alkalmazzuk az előzőkben leírt három útmutatást, hogy helyreálljon a belső egyensúly.
Fontos továbbá, hogy az emésztés tüzét (szanszkrit nyelven „agni” ) étkezés után meg kell növelni: ennek módja az, hogy tegyünk étkezéseket követően forró vízbe egynegyed vagy egyharmad teáskanál Trikatut (ájurvédikus fűszerkeverék az emésztés javítására: MA 99, 30 G) és igyuk meg, máris érezzük a különbséget! Az ájurvédában a paprika, a fekete bors és a gyömbér kombinációja jól ismert tisztító, emésztést segítő és támogató hatásáról. Ez a fűszerkeverék növeli a tápanyagok hasznosulását, olyan módon, hogy gyorsítja gyomor-bél traktusban történő felszívódást.
Érzékeny vagy a pollenekre, élelmiszerre, vagy szennyeződésekre?
Ha a válasz igen, akkor ilyenkor is alkalmazzuk a 3 lépésből álló útmutatást és helyettesítsük az „Orrüreg segítő” (Sinus Assist – MA290) tablettát Allergard (MA 1788, 60 G) tablettával. Naponta 1-2 szemet vegyünk be meleg vízzel. A készítmény támogatja a szervezet egészséges reakcióját az allergénekre. Erősíti az immunrendszert és semlegesíti a méreganyagokat (ideális esetben 45 nappal az allergia szezon előtt el kell kezdeni a szedését és még a kívánt eredmény elérése után is 45 napig kell szedni)
Életmódtanácsok
Kapha Tea (bio)
Az egyik fontos lépés az orrüregi problémák segítésén az, hogy az élettani folyamatokból felhalmozódó méreganyagokat és salakanyagokat jelentősen lecsökkentsük. Ezek származhatnak a helytelen diétából, környezeti szennyeződésekből vagy az emésztőrendszer gyengeségéből is. Még abban az esetben is, amikor az elfogyasztott étel bár teljes értékű, de a szervezet képtelen ezt megfelelően megemészteni, akkor is ezek a salakanyagok felhalmozódhatnak és orrüregi dugulást okozhatnak.
- Alkalmazzuk a fenti 3 lépcsőből álló útmutatást és mellette igyunk Kapha Teát fél, egy óránként, hogy a salak- és méreganyagok megfelelően elégjenek és az emésztés helyreálljon.
- Esténként könnyebb ételeket fogyasszunk. Kerüljük a maradék ételek, a tartósított, valamint hideg ételek és italok fogyasztását, így megelőzhetjük a salakanyagok felhalmozódását.
- A túlzott Kapha ellensúlyozása érdekében végezzünk lehetőleg minden nap 30 perc testmozgást és keljünk fel reggel legalább 6 órakor. Ez az időpont kiváló ahhoz is, hogy az ember mozogjon egy kicsit, így beindulnak az anyagcsere folyamatok és az „elakadások”, „eldugulások” kitisztulnak.
- Ha a Pitta dósa van túlsúlyban, akkor a legjobb elkerülnünk a narancs, ananász, a paradicsom fogyasztását és javasolt az egyéb, irritáló hatások, mint például a nikotin és az alkohol elkerülése.
Figyelem, a fentiekben olvasott bármilyen információ vagy tanács nem helyettesíti egészségügyi szakember tanácsait!